Az áldozatok háborúja



Ez a rangos 
nemzetközi esemény nem véletlenül Magyarország legtöbb nézőt vonzó filmfesztiválja: világméretekben is fontos rendezvényről van szó. 
A bemutatás előtt álló alkotások közül ajánlunk néhányat – reméljük, a leghatásosabbakat, legjobbakat.




Túlzás nélkül állítható, hogy az „Arcok visszapillantóban” minden idők egyik legjobb háborús témájú dokumentumfilmje, jóllehet, megoldásai teljesen újszerűek. De aki megnézi, készüljön fel arra, hogy megrázó alkotással szembesül. Kommentárokat, magyarázatokat nem kap a néző, magának kell eldöntenie, hova teszi a látottakat – a háború tökéletes borzalmát. 



Az eszközök minimalisták, a rendező – Maciek Hamela – egyben a riporter is, ha ugyan interjúnak lehet nevezni, hogy hagyja az utasait beszélni. A helyszín egy kisbusz, amivel a civil lakosságot evakuálják a harctér közelébe került településekről. Hamela ugyan megjelenik a filmben, de csak akkor, amikor elengedhetetlen: ha ki kell szállni a kocsiból, egyébként csak a hangját hallani, vagy hétköznapi dolgokat kérdez – hogy vannak az utasai, hány évesek a gyerekek? –, vagy navigációs kérdéseket tesz fel a támogató központnak arról, melyik út áll tűz alatt, melyik van aláaknázva. A kamera többnyire a visszapillantó tükör helyén lehet, vagy a két első ülés közé támasztották, esetleg az utat mutatja vagy környező tájat – de Ennyi elég is, bőven elég. Ez a film ugyanis az emberekről szól.



Nem a hősök háborúját látjuk, nem a lövészárkok háborúját, nem a tüzérség vagy a légierő háborúját, hanem az áldozatokét. Akik nem okvetlenül vesztesek is, de el kell menekülniük otthonukból vagy el kell jutniuk a családjukhoz, sürgős orvosi segítségre szorulnak, esetleg csak egyszerűen civilek. Többségükben asszonyok, gyermekek, öregek, sebesültek, megkínzott, fogságból szabadult emberek. Torokszorító hétköznapi semmiségekről folyik a szó a hosszú és veszélyes úton. 

Az első menekülő család arról beszél, hogy mindent ott kellett hagyniuk, a kutyát is elengedték, a macskát hozzák vesszőkosárban, de a legjobban a tehenet sajnálják. Miért? „Mert jó tehén. Mindent megeszik, krumplihéjtól, almától egészen a szalonnáig” „Szalonnáig?” „Bizony ám. Igazi ukrán tehén: szalonnát is eszik! Mikor otthagytuk, sírt...” És mennek a tűzvonalból a Semmibe, valami homályos, körvonalazhatatlan jövő felé, amiről csak egy biztosat tudnak: akármilyen is lesz, annál mindenképpen jobb, mintha elpusztul a család egy rakétatalálattól.

Forrás: BIDF



A következő utas fiatal, terhes asszonyka. Béranyaságot vállalt, hogy valóra válthassa álmát és kávézót nyisson, olyat, ami inkább cukrászdára hasonlít, kis tortákkal, amiket megkóstolva a vevők eldönthetik, melyiket rendelik meg nagy méretben is. A házát is fel akarta újítani, autót is szeretett volna venni. De jött a háború, jött a front, és most menekülnie kell, ebben az állapotában, ki tudja, hova. Párizsba vágyik. Közben a sofőr navigál  – minden helységnév ismerős a tavaly nyári hadijelentésekből. 

Morcos bácsika száll be a kocsiba, kinyúlt, ujjatlan trikóban, kopott nadrágban, minden földi vagyona egy zsák. A lánya házát kazettás bomba rombolta le, a család szerencsére életben maradt, hozzájuk igyekszik, kicsit vitatkoznak is telefonon egymással. És viszi utánuk kopott zsákjában a vasalót, amit a menekülés közben ott felejtettek, de most szükség lenne rá.

 Egy anyát olyan kis településről kell kimenekíteni, hogy az még a térképen sem szerepel. Hívhatnák Anatevkának* is, ha nem Len'kiv Kruhnak hívnák. De mentik őket, bár hely is alig van már a kisbuszban. A földutakon raszputyica, sártenger (ez a rész korábban készülhetett, még tavaly tavasszal vagy később, ősszel), ráadásul az útpályát harckocsik lánctalpai szántották fel. Azoké a harckocsiké, amelyeknek kiégett roncsai az út menti mezőkön hevernek. A hidakat felrobbantották, lebombázták, a közlekedés szinte lehetetlen, a kisbusz mégis halad: óriási kerülőkkel, állandóan frissített térképpel, de halad.



BIDF 2024 - Arcok visszapillantóban | In the Rearview (trailer) from BIDF on Vimeo.

Az egyik legmegrázóbb pillanat az, amikor a Nagy Ukrán Éjszakában a sofőr hirtelen megáll: a reflektorok fényében látható, hogy a földúton négy harckocsiakna fekszik, minden álcázás nélkül. A kocsi tele asszonnyal, gyerekkel... megfordulnak, megmenekülnek, de elég lett volna egyetlen figyelmetlen pillanat, és végük. Csak egy rövid hír tudatta volna Hamela rendező halálát, az utasokét talán még annyi sem.

 A következő családot Mariupolból kell menekíteni. Előző nap temették el öt szomszédjukat, akikkel repeszek végeztek. A városban megszűnt az orvosi ellátás, nem volt kötszer sem – akadt olyan, aki egyszerűen elvérzett a repesztalálat után. 

Újabb csoport, köztük egy hölgy, aki arisztokrata származásáról mesél, a versekről, amit nagyapja írt nagyanyjához. Száraz humorral jegyzi meg: „Mindig is szerettem volna utazgatni Európában. Most lesz rá lehetőségem.”



Orosz fogságból szabadult fiatal férfi mesél az autóban a kínzásokról. „Az első a legrosszabb, mikor még nem tudod, mire számíthatsz. Zsákot húznak a fejedre, hozzákötöznek a székhez, aztán jön az elektrosokk. A nőket is megkínozták, a gyerekeket is. Én szerencsés voltam, nekem csak a karjaimra kötötték a vezetéket, a barátomnak a lábaira is. Nem hiszem, hogy túléli.”

 Egy család macskával együtt menekül, de a szerencsétlen cica egyedül élt át egy bombázást a lakásban, nem tudták levinni az óvóhelyre, és azóta állandóan ennie és ürítenie kell. Nem baj, a kisbusz megáll, ha kell, akárhányszor is. Ebben a háborúban még az állatok is PTSD-t, más néven harctéri sokkot kapnak.

 Súlyosan sérül afrikai hölgyet kell eljuttatni egy lengyel kórházba, ahonnét majd továbbviszik Berlinbe. A küldetés szó szerint életbe vágó: ha nem jutnak célba időben, a beteg meghal. Beszélni néha tud, elmeséli, hogy a kijevi egyetemen végzett, Ukrajnában telepedett le, boltot nyitott, ruhákkal, afrikai árucikkekkel kereskedett. Mikor megérkezett a front, három másik afrikaival együtt menekültek, egy azeri sofőr vezette az autót, de az orosz csapatok elfogták őket. Megadták magukat, tarkóra tett kézzel feküdtek a földön, mikor minden előzmény nélkül tüzet nyitottak rájuk, azért, „mert feketék”. Egyedül ő maradt életben, váll-, has- és bordalövéssel, de az állapota válságos. Elérik a lengyel határt, a mentőautó már várja őket.



Maciek Hamela (fotó: Flip Wolski)

A végtelenségig lehetne folytatni ezeket a történeteket, ez csak néhány közülük. Nézze meg mindenki, hogy érezze, milyen háború zajlik a szomszédunkban. Ne a hadijelentéseket tessék olvasni és ne a politikai elemzéseket. Nézzék meg ezt a filmet, többet mond el a helyzetről a maga apolitikus módján, mint bármi más.



A film záróképe tökéletes: megy a kisbusz, de már üresen, megy haza, Lengyelországba. A kamera az üléseket mutatja hosszan és a néző látja bennük az utasokat, akik már nincsenek ott.



Hölgyeim és uraim, nyolcvannégy perc emberi sorsot láttak. A XXI. század Európájából. 

A rendezőről: Maciek Hamela Varsóban született, a Sorbonne Egyetemen francia irodalomból szerzett mesterdiplomát, és az EICAR nemzetközi film- és televíziós iskolában diplomázott. A BBC Channel régi munkatársa. Társalkotója és producere a Bless You című rövid dokumentumfilmnek, amelyért Doc Alliance-díjat kapott (Cannes 2021), és amelyet a Millennium Docs Against Gravity filmfesztiválon is bemutattak. Számos díjnyertes dokumentumfilm, például a Convictions producere (MDR Filmdíj, Dok Leipzig, 2016). Különböző rádiós munkák rendezőjeként és producereként a lengyel rádiós riporterek országos versenyén elnyerte az Ezüst Melchior Rádiós Díjat. Producere és társrendezője volt a Plan B című, az Audioteka számára készült dokumentumpodcast-sorozatnak. 



* Anatovka (Anatevka) egy fiktív, zsidók, ukránok és oroszok lakta falu az 1910-es évek Ukrajnájában, ahol Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című regénye, illetve a belőle készült Hegedűs a háztetőn című Oscar-díjas musicalfilm játszódik. A szomszédaival korábban békésen együtt élő helyi zsidó közösségnek szembe kell néznie az ellene irányuló pogromokkal, és végül azzal, hogy házukat, vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét, Anatovkát.





Lásd még:

Veszélybe került a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) megrendezése

Nyitókép: jelenet a filmből (forrás: BIDF)